Egyetemi csapat

Egyetemi csapat

NEUMANN JÁNOS EGYETEM RÖPLABDA SZAKOSZTÁLY
„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”
[Gróf Széchenyi István]


A közös társadalmi feladatok megvalósítása érdekében, 2017. év őszén együttműködési
megállapodást írt alá a Neumann János Egyetem és a RÖPKE SE. A két intézmény alapvető célkitűzése
a testileg, lelkileg és szellemileg egészséges, sportos fiatal értelmiség felnevelése.
Évtizedeken keresztül dédelgetett álom vált valóra a kecskeméti röplabdás társadalom számára ezzel
a megállapodással. Egyetemi sportág lett a röplabda, Kecskeméten. Kivételes lehetőség ez azt
gondolom a sportágnak, a röplabdáért dolgozó kecskeméti szakembereknek és mindazok számára,
akik bármilyen formában támogatják ezt a munkát. Rendkívül izgalmas és egyben felelősségteljes
feladat az alapoktól építkezni. Szilárd, biztos alapot létrehozni, majd egy olyan építményt emelni rá,
ami hosszú időn keresztül képes eredményesen működni. Izgalmas kihívás az Egyetemmel együtt
építkezni.


Öröm és büszkeség számomra, hogy részese, alakítója lehetek ennek a munkának és érezhetem
annak motiváló súlyát. Köszönöm a kiváló szakemberek, Gyurkó Sándor – szakmai vezető,
vezetőedző, Dorcsák Lajos - edző, Csala Bernát - edző és Szabó-Kis Kornél – edző, technikai vezető
bizalmát és támogatását ebben a munkában! Közreműködésükkel sikerült megvalósítani a magas
szakmai színvonalú, differenciált röplabdaoktatást a több mint 60, kurzusra feliratkozott egyetemi
hallgatónak.


Az edzések helyszíne GAMF Törös Olga sportcsarnok, melyet az egyetem térítésmentesen biztosít.
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB)
Neveztük az NJE röplabdásait a 2017/18-as Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságra, melyet
ezüstéremmel zártunk.
MEFOB keret: Ádám Szabolcs, Andruskó Dávid, Bosnjak Daniel, Erki Milán, Fekete Csaba József,
Kecskés Sándor, Köblös Krisztián, Potz Levente, Somogyi Bence, Guzmics Richárd, Gönczi Imre,
Tamasi Ákos, Varga Zoltán, Gyurkó Sándor vezetőedző, Dorcsák Lajos edző, Csala Bernát edző
Az alapszakaszban a Szegedi Tudományegyetemet legyőzve jutottunk a középszakaszba, a 8 legjobb
közé.


A középszakaszban a Testnevelési Egyetem (TE) csapatát kaptuk ellenfélül, akit az első, 2018. április
26. csütörtökön, Budapesten játszott mérkőzésen, 0:3 arányban legyőztünk. A 2018. május 10.
csütörtökre a Törös Olga sportcsarnokban tervezett visszavágó, az ellenfél TE csapatának visszalépése
miatt elmaradt. NJE – TE 3:0
Így a Neumann János Egyetem röplabda csapata az ország négy legjobbja között, dobogós
helyezésért mérettette meg magát 2018. június 08-án és 09-én Budapesten a Tüske Csarnokban, ahol
ellenfeleink a Kaposvári Egyetem, a Debreceni Egyetem és a BME voltak. Döntőt a Kaposvári Egyetem
csapatával játszottunk.


NB II. 2018/19 – EZÜSTÉREM


Szamler László
alelnök

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.