Felnőtt csapat
A RÖPKE Kecskeméti Röplabda Sportegyesületet az alapító tagok 2006-ban azzal a céllal hozták létre, hogy az egyesület lehetőséget nyújtson az utánpótlás korú tehetséges sportolóinak arra, hogy pályafutásukat Kecskeméten folytathassák tudásuknak megfelelő bajnokságokban.
A megalakulás után az első két alkalommal NBII osztályban indult az egyesület női röplabda csapata, de nem tudott tovább fejlődni, így pár év szünet következett a felnőtt bajnokságban való részvételben.
A Sportiskola, mint az utánpótlás játékosok nevelő bázisa, továbbra is egyengette annak a közel 200 lánynak a pályafutását, akik a röplabdát választották sportágukként.
A lányok edzéseit nyolc szakember irányítja, akik testnevelőként és szakedzőként dolgoznak, több területen is külön, speciális képzettséggel rendelkeznek.
Kiemelten fontosnak tartjuk az utánpótlás bázisunk tömegesítését, minőségi szakmai munkával, amelynek eredményeként az utóbbi években minden korosztályunk az országos döntőbe jutott.
A legtehetségesebb játékosokkal 2014-ben újra elindultunk az NBII osztályú felnőtt bajnokságban, ahol az 1. helyet szereztük meg, így jogosulttá vált a csapat az NBI osztályban való szereplésre.
A röplabda sportágban ezt tekintjük egyesületünk legnagyobb sikerének, amely minden szakember együttes munkájának eredménye.
JÁTÉKOSOK 2022/2023 (folyamatban..):
Barabás Franciska (14)
Korpácsi Netta
Lehoczki Nelli (6)
Pintér Vanessza (15)
Sanchez Natalie Aleyda (11)
Szabó Csenge (17)
Baranyi Barbara (13)
Beóka Trinity (7)
Peresztegi Diána (3)
Illés Gerda (18)
Bodnár Hanna (4)
Horváth Jázmin (8)
Kiss Luca (16)
Nagy Viktória (10)
Mák Réka
Nagy Réka (9)
Tóth Villő (1)
Tabella
helyezés | csapat | pont |
---|---|---|
1. | ||
2. | ||
3. | ||
4. | ||
5. | ||
6. | ||
7. | ||
8. | ||
9. | ||
10. |
Bővebb információt ide kattintva olvashat.