Újabb bravúrt hajtott végre csapatunk
2020. január 19., vasárnap 20:06
Jászberényi RK - HÉP-RÖPKE SE - 1:3
A Jászberény otthonába látogatott el csapatunk, ahol rendkívül szoros küzdelemben 3:1-es szett arányban sikerült nyernie.
Az újabb három pontnak köszönhetően lányaink jelenleg a negyedik helyet foglalják el a tabellán. Az alapszakasz végéhez közeledve különösen értékes a RÖPKE számára az újabb győzelem.
„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az első szett jól indult, de a játszma hajrájában a Jászberény jött ki győztesül a jó mezőnyözésüknek köszönhetően. A második szettől kezdve taktikusan játszottunk, jobban pontra tudtuk váltani az ütéseinket. A negyedik szettben is vezettünk, de mutatja a Jászberénynek a küzdőszellemét, hogy még ekkor is harcoltak a győzelemért.” - nyilatkozta Csala Bernát vezetőedzőnk.
Kenderes Dóra értékelése a mérkőzésről:
Az első szett után ismételten sikerült egymás után három nyert szettet hoznunk. Nem voltunk felkészülve az ellenfél játékára, ugyanis nem blokkoltak, hanem iszonyatosan jól védekeztek, így nagyon nehéz volt pontokat szerezni. A héten sajnos nehéz volt felkészülnünk a mérkőzésre, ugyanis rengeteg beteg van a csapatban és ezért kifejezetten gratulálok magunknak, mert sokan betegen játszottuk végig a meccset.
Szett arányok: 28:26; 22:25; 15:25; 20:25.
A HÉP-RÖPKE SE következő mérkőzése 2020. január 26-án, vasárnap 19:00 órakkor veszi kezdetét. A kecskeméti csapat a Palota RSC csapatát fogadja hazai pályán.
kép: kesport.hu
Cikk: Facebook
Tabella
helyezés | csapat | pont |
---|---|---|
1. | ||
2. | ||
3. | ||
4. | ||
5. | ||
6. | ||
7. | ||
8. | ||
9. | ||
10. |
Bővebb információt ide kattintva olvashat.