EYOF: Kiváló teljesítmény Kökény Petrától
Kecskeméti röplabdázónak is szurkolhattunk a győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A HÉP-Röpke SE csapatát erősítő Kökény Petra négy meccsen 24 pontot szerzett, így a női válogatott húzóembere volt a rangos esemény során.
- Akkor kezdtem érezni az esemény jelentőségét, amikor a fogadalomtétel során Budapesten, a Kongresszusi Központban megpillantottam legalább 150 egyen formaruhát viselő fiatal magyar válogatott sportolót, akikkel közösen elénekeltük a magyar himnuszt, majd esküt tettünk – kezdte élménybeszámolóját a fiatal kecskeméti játékos.
- Fantasztikus élmény volt, ami összekovácsolta a magyar EYOF-csapatot. Először csöppenhettünk bele Magyarországon abba, hogy milyenek is lehetnek egy felnőtt olimpia előtti előkészületek.
Petra sok élménnyel gazdagodott az egy héten át tartó EYOF alatt is.
- Európa legjobb röplabda csapatai ellen játszhattunk, illetve új sportolókkal is megismerkedtem a magyar csapatból és a külföldiek közül egyaránt. Felejthetetlen élménnyel gazdagodtam azzal, hogy részt vehettem a versenyen.
A magyar EYOF női röplabda-válogatott több nagy röplabdanemzettel, köztük az EB-címvédő Oroszországgal és Szerbiával is összecsapott a tornán. A lányok végül nem nyertek mérkőzést, ám ellenfeleiket több alkalommal is megszorongatták.
- A csapatban mindenki próbálta kihozni magából a maximumot, ám ellenfeleink sajnos jobbak voltak nálunk. Ettől függetlenül elégedett vagyok válogatottunk teljesítményével, hiszen ennél többet nem tudtunk volna megtenni a sikerért – zárta szavait a magyar válogatott második legeredményesebb játékosa.
Tabella
helyezés | csapat | pont |
---|---|---|
1. | ||
2. | ||
3. | ||
4. | ||
5. | ||
6. | ||
7. | ||
8. | ||
9. | ||
10. |
Bővebb információt ide kattintva olvashat.