Hoztuk a papírformát

Hoztuk a papírformát

Magabiztos játékkal szereztük meg harmadik bajnoki győzelmünket a Hajdúböszörmény ellen.

A másodosztály negyedik fordulójában a Hajdúböszörmény csapatát fogadtuk hazai pályán.

A mérkőzés elején magunkhoz vettük az irányítást, stabilabb röplabdával pontról pontra törtük meg ellenfelünk lendületét. A pár pontos előnyt sikerült végig vinnünk, így 25:17-tel zárult az első szett.

A második játszmában visszaesett játékunk, sokáig úgy tűnt, hogy egyenlítenek a feljavuló vendégek. 18:22-es állásnál azonban kiváló támadásainkkal és nyitásainkkal sorozatban hét pontot szereztünk, ezzel a második szettet is behúztuk (25:22).

A harmadik etapban ismételten csapatunk dominált, a hajdúböszörményiek csak futottak az eredmény után. Stabilabb, magabiztosabb játékkal a harmadik játszmát is megnyertük, ezzel sorozatban harmadik győzelmünket szereztük meg a bajnokságban (25:19).

Következő mérkőzésre november 25-én, pénteken 17 órától Szegeden kerül sor. Hazai pályán legközelebb december 18-án, vasárnap 17 órától játszunk. RÉSZLETES PROGRAM

HÉP-Röpke SE: Kökény N., Kanizsai, Kökény P., Pető, Kovács. Liberó: Benkő, Murár. Csere: Mészöly, Barabás, Réczi, Piránszki, Hegedűs. Vezetőedző: Szappanos Máté, Másodedző: Szappanos Tibor.

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.