A Hajdúböszörmény következik

A Hajdúböszörmény következik

Vasárnap 16 órakor a Hajdúböszörményt fogadjuk a Rákócziban.

Csapatunk két győzelemmel és egy vereséggel a keleti csoport ötödik helyén áll, ám ellenfeleink egy vagy kettő mérkőzéssel többet játszottak a bajnokságban. A Hajdúböszörmény öt találkozón 1-4-es mérleget tud felmutatni, ezzel a csoport utolsó előtti pozícióját foglalja el. Lányaink az elmúlt két fordulóban győztesen hagyták el a pályát, hazai pályán az Egert, idegenben pedig a Debrecent győztük le. Vezetőedzőnk, Szappanos Máté ismét bízik a sikerben.

Szappanos Máté, vezetőedző:
- Bízom benne, hogy hazai pályán mi fogunk dominálni és eredményesen tudunk majd játszani. A múlt hétvégi teljesítménnyel és hozzáállással a győzelem ellenére nem voltunk elégedettek, remélem, hogy ismét a jobb arcunkat tudjuk mutatni és újabb sikerrel örvendeztetjük meg szurkolóinkat.

HÉP-Röpke SE – Hajdúböszörmény
2016.11.20., 16:00
NBII-es női röplabda bajnoki mérkőzés
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornacsarnoka

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.