Új szezon, új korszak - HÉP-Röpke SE néven folytatjuk

Új szezon, új korszak - HÉP-Röpke SE néven folytatjuk

Az új szezon megkezdésével új korszak is nyílik a Röpke SE életében.

Miután kiderült, hogy csapatunk nem tudja vállalni az első osztályú indulást, klubvezetőink mindent megtettek azért, hogy a felnőtt női röplabda ne tűnjön el Kecskemétről.

Végül sajtótájékoztató keretein belül bejelentettük: saját nevelésű utánpótlás játékosokkal, két tavaly itt szereplő és két jászberényi játékossal kiegészülve sikerült megteremtenünk a másodosztályban való indulás lehetőségét.

Új főszponzor bejelentésére is sor került: a jövőben HÉP-Röpke SE néven szerepel csapatunk. Együttműködésünket kézfogással erősítette meg klubunk elnöke, Kása Róbert és Gulya Balázs, a Horváth Építőmester Zrt. ügyvezetője. A cég vezetősége úgy gondolta, hogy a látványsportokon túl is van élet Kecskemét sportéletében, ezért a város egyik legnagyobb hagyományaival és értékeivel rendelkező sportágát férfi és női vonalon egyaránt támogatni kívánják.

Célunk a másodosztályban való helytálláson kívül az, hogy fiatal játékosaink minél több tapasztalatot szerezzenek a felnőtt bajnokságban, és kiegészülve rutinosabb röpladázókkal a lehető legtöbb győzelemmel örvendeztessék meg szurkolóinkat.

Mérkőzéseink továbbra is a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Tóth László sétány 2) tornacsarnokában kerülnek megrendezésre, és a jegyáraink sem változtak: szurkolóink különböző értékű támogatói jegyek (400, 500, 800, 1000 forint) közül választhatnak belépéskor.

A nyugdíjasok és a diákok számára (18 éves korig) a belépés ingyenes, ám ők is segíthetik támogatói jegy vásárlásával azt a folyamatot, amelynek a végén reményeink szerint ismét az első osztályban köszönthetjük klubunkat. A támogatói jeggyel rendelkezők között értékes nyereményeket és meglepetés ajándékokat sorsolunk ki.

Természetesen első két hazai bajnoki találkozónkon egész éves bérlet megvásárlására is lesz lehetőség (5000 Ft), ezen kívül pedig a 2016-2017-es idényben sem marad el nyitójátékunk, amelynek keretein belül 500 forintos játékjegy vételével 5000 Ft értékben ajándék utalványt lehet nyerni. Az összeg sikertelen próbálkozások esetén meccsről-meccsre 5000 forinttal nő.

Bízunk a sikeres szezonban, és abban, hogy minél több szurkolót köszönthetünk a Rákócziban!

Hajrá Kecskemét, Hajrá Röpke!

Az alapszkasz menetrendje: 
2016. 10. 22. szombat 17.00: HÉP-RÖPKE SE - Miskolc
2016. 11. 05. szombat 17.00: HÉP-RÖPKE SE - Eger
2016. 11. 13. vasárnap 15.00: DEAC - HÉP-RÖPKE SE
2016. 11. 20. vasárnap 16.00: HÉP-RÖPKE SE - Hajdúböszörmény
2016. 11. 25. péntek 17.00: Szeged - HÉP-RÖPKE SE
2016. 12. 03. szombat 14.00: Nyíregyháza - HÉP-RÖPKE SE
2016. 12. 04. vasárnap 11.00: Hajdúböszörmény - HÉP-RÖPKE SE
2016. 12. 10. szombat 17.00: Miskolc - HÉP-RÖPKE SE
2016. 12. 11. vasárnap 13.30: Eger - HÉP-RÖPKE SE
2016. 12. 18. vasárnap 17.00: HÉP-RÖPKE SE - Debrecen Eötvös DSE
2016. 01. 07. szombat 17.00: HÉP-RÖPKE SE - Szeged
2017. 01. 29. vasárnap 18.00: HÉP-RÖPKE SE - DEAC
2017. 02. 04. szombat 17.00: HÉP-RÖPKE SE - Nyíregyháza
2017. 02. 11. szombat 16.30: Debrecen Eötvös DSE - HÉP-RÖPKE SE

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.