Nem indulunk jövőre az NBI-ben

Nem indulunk jövőre az NBI-ben

Nem indul az NBI-ben csapatunk a 2016/2017-es bajnoki szezonban. Az idei szezonban eligazolt játékosok pótlására legalább nyolc szerződtetésre lenne szükség a folytatáshoz, az idő és a számításba vehető lehetőség azonban kevés ennek megvalósítására.

Kása Róbert, klubunk elnökének nyilatkozata:
- A 2015/2016 bajnoki szezon után olyan jelentős mértékben csökkent a csapat létszáma, hogy legkevesebb nyolc új játékos szerződtetésére lett volna szükség az új bajnoki évadra. Ezt viszont nem látjuk biztosítottnak, hiszen rövid az idő és kevés a számításba vehető, lehetséges új játékos.

Az önkormányzat részéről az előző évben biztosított támogatási összeg továbbra is rendelkezésre áll, de az új játékosok szerződtetéséhez jelentős többletforrásra lett volna szükség, amire jelenleg a partnerek részéről nincs garancia.

Így egyesületünknek nem áll módjában játékos szerződtetés tekintetében versenyre kelni az erősebb támogatottságú csapatokkal. Vezetőségünk, a játékosokkal egyetemben, két héten belül mérlegeli az NBII-ben való indulás lehetőségét.

hiros.hu/ropkese.hu

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.