Tét a bennmaradás!

Tét a bennmaradás!

Szombaton 17 órakor a Haladás ellen lépünk pályára az osztályozó első meccsén.

Elérkezett a szezon vége, a lányok számára viszont most következik az idény két legfontosabb mérkőzése. A tét: bennmaradni az első osztályban. A párharc első mérkőzését szombaton 17 órától játsszuk a Rákócziban, ám a visszavágót illetően hivatalos időpont még nincs.

A párharc során a kupaszabályok érvényesek, azaz a 3:0-s és a 3:1-es győzelem három pontot ér, míg a 3:2-es sikernél a győztes csapat két, a vesztes egy pontot kap. Pontazonosság esetén a visszavágó után aranyjátszma következik, s annak győztese vívja ki a jogot a következő bajnokságban való részvételre.

Szappanos Máté mérkőzés előtti nyilatkozata: - A legfontosabb két mérkőzés jön számunkra az évben, augusztus eleje óta ezen dolgozunk, hogy bennmaradjon a csapatunk. Nagyon bízom a lányokban, hogy átérzik a párharc súlyát és ehhez méltó hozzáállással vágnak neki annak. Bízom a szurkolóinkban, akik egész évben velünk voltak, hogy most is végig mellettünk lesznek. Egészséges önbizalommal várjuk a meccset, meg akarjuk tartani NB1-es tagságunkat.

A diákoknak a belépés ingyenes a Rákócziba, a felnőttek pedig előre meghatározott értékű jegyek alapján dönthetnek a csapat támogatásáról (400 FT, 500 FT, 800 FT, 1000 FT).

Ne hagyd ki a lányok meccsét, szólj a barátaidnak is, zengjen a Rákócziban a HAJRÁ KECSKEMÉT!

FACEBOOK ESEMÉNY

Pincelakat Röpke SE - Haladás
2016.05.28. 17:00, szombat
Osztályozó, első mérkőzés
Árpádvárosi Sportcsarnok (Tóth László sétány 2.)

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.