Hősies küzdelem a TF otthonában

Hősies küzdelem a TF otthonában

TFSE - Pincelakat Röpke SE 3:2 (19, 21, -15, -17, 12)

Az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában Budapestre látogattunk. A TF csapatát legutóbbi meccsünkön hazai pályán legyőztük, ám ezúttal nem volt ott a csapatban sérülés miatt Harmath Zsófia és Tóth-Borszéki Bíborka sem.

A mérkőzést jól kezdtük, fel tudtuk venni a versenyt ellenfelünkkel. A szett derekán pár ponttal elhúzott a TF, majd az előnyt megtartva megszerezték a vezetést (25:19).

A második játszmában ismét fej-fej mellett haladtunk a vendéglátókkal, védekezésben és támadásban is kiegyenlített játék zajlott. A végjátékban jobban röplabdázott a TF, így szoros csata után 2:0-ra vezettek (25:21).

A harmadik etapban lányaink irányítottak, az első technikai szünetben 4:8 állt az eredményjelzőn. A folytatásban is a játék minden elemében felülmúltuk a hazaiakat, remekül adott fel Kökény Nóri, és a szélütőink is kiválóan fejezték be a támadásokat. Megérdemelten sikerült szépítenünk (15:25).

A negyedik felvonás ott folytatódott, ahol a harmadik befejeződött. Csapatunk új erőre kapott, hét emberrel is dominált, a TF pedig nem tudott válaszolni a váratlan megmozdulásainkra. A lányok nagyon felszabadultan játszottak, következhetett a döntő szett (17:25).

Az ötödik játszmában felébredtek a fővárosiak: 4:1-re elhúztak, ekkor időt kért Szappanos Máté. Az időkérés után egyenlítettünk, majd 9:9-nél miénk lett a vezetés. 10:12-es állásnál hazai időkérés következett, ami érezhetően felrázta ellenfelünket, akik egy 5-0-ás rohammal befejezték a mérkőzést (15:12).

A lányok nagyszerűen küzdöttek, két szettes hátrányból visszajöttek, de az utolsó szettben a rutinosabb TF csapatáé lett a győzelem. Következhet az osztályozó, amelynek időpontjáról minél előbb beszámolunk.

Szappanos Máté értékelése: - Megérdemeltük volna a győzelmet, nagyon jó mentalitással, hozzáállással játszottak a lányok. Sajnáltam az első két elveszett játszmát, kicsin múlt, ám ennek ellenére a következő szettekben majdnem hibátlanul játszottunk. A döntő játszmában már érezhető volt a rövidebb kispadunk, sajnos nem sikerült a végjátékot behúzni. A meccs nagy részében taktikusan, okosan játszottunk, maximális dicséret illeti a lányokat. Ez a vereség számomra felér egy győzelemmel, ha ezt az arcát mutatja a csapat, akkor el fogjuk érni a céljainkat.

TFSE - Pincelakat Röpke SE 3:2 (19, 21, -15, -17, 12)

Budapest, 100 néző.

Röpke SE: Kiss, Páli, Kökény N., Kökény P., Vezsenyi, Fritz, Nagy D. (liberó)

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.