Cél a győzelem

Cél a győzelem

Pénteken 17 órától a TFSE csapatát fogadjuk a Rákócziban.

A női röplabda NB1 tizenhetedik fordulójában a TFSE látogat Kecskemétre. A vendégek két hellyel előznek meg minket a tabellán, tizenhat ponttal a kilencedikek. Előző bajnoki meccsükön szoros három szettben győzték le hazai pályán a sereghajtó Miskolc együttesét.

Legutóbbi találkozásunk alkalmával nem tudtunk szettet rabolni a fővárosiaktól, sima három játszmában kaptunk ki, ám azóta változott a helyzet: Játékunk pontosabbá vált, a lányok fejlődtek. Az előző fordulóban a csapat húzóembere, Kiss Gréta nélkül szorongattuk meg a Gödöllőt, most már minden bizonnyal pályára léphet Gréti a győzelem érdekében, hiszen a hétvégi diákolimpiai döntőt vele nyerte meg nagy meglepetésre Kökény Nórával és Petrával is a soraiban a Katona József Gimnázium csapata.

A diákoknak a belépés ingyenes, a felnőttek pedig előre meghatározott értékű jegyek alapján dönthetnek klubunk támogatásáról (400 FT, 500 FT, 800 FT, 1000 FT). Aki 1000 forint értékű támogatói jegyet vesz, annak esélye lesz arra, hogy belépőt nyerjen a február 13-án rendezendő Röplabdás Bálunkra. A meccsen két belépőt sorsolunk ki a bálra az 1000 forintos jegyet vevők között, ahol svédasztalos vacsora mellett zenei produkciók szórakoztatják majd a közönséget a Három Gúnár Rendezvényházban.

Az összecsapást követően rögtön kezdődik a junior mérkőzés, csapatunk a második a tabellán. Érdemes tehát szurkolni a junior lányoknak is!

Rendhagyó módon a hétvégén Diákolimpiát nyert Kökény Nórát is megszólaltattuk a forduló előtt: - Mindenki esélytelennek gondolt bennünket a Diákolimpián, örülök hogy ennek ellenére aranyéremmel tudtunk búcsúzni Grétitől. A holnapi meccstől egyértelműen győzelmet várok, remélem mindenki kihozza magából a maximumot.

Szappanos Máté mérkőzés előtti nyilatkozata: - Szoros találkozóra számítok, reményeim szerint teljes csapattal állhatunk ki. Mindenféleképpen győzni szeretnénk!

Pincelakat Röpke SE - TFSE 2016.01.29. 17:00,
NB1-es női röplabda bajnoki mérkőzés,
Árpádvárosi Sportcsarnok

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.