Évet zártunk

Évet zártunk

A játékosok és az edzők mellett a támogatóknak is megköszönte klubunk az egész éves munkát.

Évértékelővel egybekötött vacsorát tartott a Veyron Rendezvényteremben a Pincelakat Röpke SE. Klubunk elnöke, Kása Róbert elmondta, nagyszerű éven van túl a csapat, hiszen a másodosztályt azonnal megnyerve az első osztályban is helytállnak a lányok. Köszönetet mondott a szponzoroknak, valamint Kecskemét város Önkormányzatának, akik a gazdasági háttér biztosításával segítik a klub stabil működését, és reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is segítik egy hosszú távon eredményes klub felépítését. Köszönetet nyilvánított a játékosoknak és az edzőknek is, akik egész évben keményen dolgoztak az előrelépésért. Hozzátette, sokat kell még azért tenni, hogy az NB1-es szinten is stabil játékot tudjon nyújtani együttesünk, ami elengedhetetlenül szükséges az élvonalban való bennmaradáshoz. Kiemelte annak fontosságát, hogy csapatunkban az egyik legtöbb saját nevelésű játékos szerepel hétről hétre az első osztályban, ráadásul a junior bajnokságot úgy vezetik veretlenül a lányok, hogy a legtöbb játékosunk a felnőtt mérkőzésen is szerepel. A névadó szponzor és a jelenlévő támogatók előtt ismételten hangsúlyozta, hogy az elsődleges cél az első osztályú tagság megszilárdítása, amely alapja lehet egy hosszú távú együttműködésnek és sikeres klubnak. Végül a Pincelakat Röpke SE minden játékosának, vezetőjének, támogatójának, szurkolójának sikerekben gazdag boldog új évet kívánt.

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.