Agresszív nyitások okozták a Röpke vesztét

Agresszív nyitások okozták a Röpke vesztét

A pályaválasztást felcserélve játszotta szombaton este soron következő bajnoki meccsét a Pincelakat Röpke SE Gödöllőn.

Bár a vendégek nyitásával indult a meccs, az első labdamenetet követően Széles Petra szerválhatott, s a gödöllőiek Eb-t is megjárt csapatkapitánya egészen 12:0-ig maradt ebben a szerepkörben, s közben öt ászt is kiosztott. Ezzel nagyjából le is rendezte a játszmát, pláne, hogy 12:3 után Szabó Barbarának is volt egy hatos nyitássorozata. 18:3-at követően Horváth András vezetőedző a cserejátékosoknak is lehetőséget adott, így szereztek végül 12 pontot a kecskemétiek, de 24:12 után Stefanik Orsolya lezárta a szettet (25:12).

A második felvonásban már nem ment ilyen jól a szerva a hazaiaknak, és 14:14-ig tartani is tudták magukat a hírös városiak. Ekkor meg Szabó Adriennek volt egy nyolcas szériája, amivel gyakorlatilag ez a játszma is eldőlt, (25:16).

A harmadik szett elején is tartani tudta magát a Pincelakat Röpke SE, de 9:8 után egyre inkább meglépett a Gödöllő. A második szünetben már héttel is vezettek, aztán megint jött egy Széles Petra nyitássorozat, s a végén ő értékesítette a meccslabdát is (25:14).

Horváth András (Gödöllő): – Az első szettben stabilan és agresszívan nyitottunk, ez a második és a harmadik játszmára kissé felpuhult, és ekkor már több hiba is csúszott a szervákba. Voltak demonstratívabb támadásaink is, aminek örülök. Dolgozunk tovább.

Szappanos Máté (Kecskemét): – Gratulálok az ellenfélnek, a saját csapatomtól viszont többet, akár egy szettgyőzelemet is vártam, ahogyan az előzőeken. Most az akarással nem volt gond, de amíg ilyen hullámvölgyeink vannak, és ilyen dekoncentráltak vagyunk nyitásfogadásban, addig nem vehetjük fel a versenyt a többi csapattal.

Teva Gödöllő–Pincelakat RÖPKE 3:0 (12, 16, 14)

Gödöllő: Hornok 4, Széles 9, Czina 6, Szabó A. 9, Szabó B. 3, Stefanik 8. Csere: Bánlaki (liberó), Kovács A. (liberó), Halla, Hemmert, Kalotai 6, Nagy K. 1, Takács 1.
Vezetőedző: Horváth András.

Kecskemét: Tóth Borszéki 1, Kökény P. 6, Bondor 1, Vezsenyi 5, Páli 3, Kis G. 3. Csere: Gulyás (liberó), Víg, Kökény D.
Vezetőedző: Szappanos Máté

Az eredmény alakulása: I. játszma: 12:0, 12:3, 18:3, 24:12. II. játszma: 8:7, 13:10, 14:14, 22:14, 24:16. III. játszma: 8:6, 9:8, 16:9, 22:12, 24:13.

Tabella

helyezés csapat pont
1. HÉP-RÖPKE SE  
2. EVSI  
3. KISTEXT  
4.  DEAC  
5. Kunhegyes TKKSE  
6. SBTC  
7. Közgáz SC és DSK  
8. Palota RSC  
9. Szolnoki Sportcentrum  
10. Vidux-Szegedi RSE  

Bővebb információt ide kattintva olvashat.